Megérte pálinkát főzni Érpatakon

2014. 05. 05., hétfő

Nettó árbevételének kismértékű csökkenése ellenére megötszörözte nyereségét tavaly a pálinkák és szeszesitalok gyártásával, illetve forgalmazásával foglalkozó érpataki Zsindelyes Kereskedőház Kft.

Az MTI-vel közölt adatok szerint a társaság nettó árbevétele 2012-ben 2 milliárd 488 millió forint volt, 2013-ban pedig ennél valamivel kisebb, 2 milliárd 466 millió forint.

A cég mérleg szerinti eredménye a 2012-es nyilvános cégadatok szerint 5 millió 988 ezer forint volt, ez az összeg 2013-ban már 30 millió 737 ezer forintra emelkedett.

A Zsindelyes Kereskedőház Kft. tavaly 120 ezer hektoliterfok pálinkát értékesített. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatak határában működő főzdéjében a társaság évente 2 millió kilogramm gyümölcsöt dolgoz fel és 62 embert foglalkoztat.

A Zsindelyes kiemelt figyelmet fordít a pálinkák minőségének megőrzésére. A főzde megtartotta erős piaci pozícióját, ennek fenntartása érdekében folyamatos belső, illetve külső minőségbiztosítási intézkedéseket tesz és évek óta komoly minőségügyi rendszert alkalmaz – közölte a társaság.

Forrás: www.mno.hu

 


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum