Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny eredmények

2014. 06. 20., péntek

Rádióműsor kategóriában első helyen végzett a Rádió 7 „A nők és a pálinka„ című műsora a Pálinka Nemzeti Tanács által rendezett Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny sajtópályázatán. A díjat csütörtökön délután adták át a Mezőgazdasági Múzeumban. Az ország legjobb „nedüje“ Szicsek Feketeribizli pálinkája.

- Olyan összeállítást készítettek a Rádió 7 és promenad.hu szerkesztőségének munkatársai, amelyben egy különleges oldalról közelítettük meg a témát. A „Nő és a pálinka“ – ez adta ennek a különlegességét – mondta Major Zsuzsi, főszerkesztő a díjátadó után, aki hozzátette,  olyan megszólalók szerepeltek a műsorban mint például dr. Oroszné dr. Prekop Erzsébet, pálinka nagykövet, Borbáth Gabriella, főkóstoló, Németh Regina a Rézangyal marketing munkatársa, Garbai Emese a TAG, B. Nagy László Csongrád megye kormánymegbízottja és Sági Szilárd, gasztrokibic.  Őket faggattuk, hogy milyen élményeik vannak a pálinkához kötődően.

- Szerkesztőségünk fontosnak tarja, hogy  népszerűsítse a pálinkát, de ez a többi hungarikummal kapcsolatban is elmondható. A pályázaton való részvétellel szerettünk volna hozzájárulni ahhoz a célhoz, ami elindult ezzel a rendezvénnyel – tette hozzá a főszerkesztő.

A "Nők és a pálinka" című műsor márciusban volt hallható a Rádió 7-ben. A hozzá kapcsolódó írást itt olvashatják.

A "Nők és a pálinka" című műsorunk elkészítésében közreműködött: Hering Orsolya, Boros Ilona, Dudás Róbert, Nagy Ágnes és Kis Kata. A Rádió 7 és a promenad.hu cég és szerkesztőségvezetője, Égető Gyula.

A Pálinka Nemzeti Tanács idén új alapokra helyezve rendezte meg az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyt. 50 főzde 335 mintát indított a versenyen, a kereskedelmi főzdék részvétele rekordszámú volt. A 335 minta 8 főkategóriában (almatermésűek, csonthéjasok, bogyós gyümölcsök, szőlő, törköly, vadgyümölcs, ágyas és vegyes) versenyzett egymással - tudtuk meg Béli Gézától, a Pálinka Nemzeti Tanács tagjától, a verseny igazgatójától.

Az eredményhirdetéssel egybekötött rangos díjátadó gála a Mezőgazdasági Múzeumban volt június 19-én, ahol az ágazatért felelős szakpolitikusok, intézmények vezetői, a pálinkás szervezetek, lovagrendek, a nevezők és a bírálók együtt ünnepelték a helyezetteket: 99 bronz, 114 ezüst és 63 aranyminősítés került átadásra.

A díjátadón köszöntőt mondott Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, aki ebben titulusban először állt közönség elé. A politikus szerint nekünk magyaroknak legalább annyira fontos a pálinka, mint  az olaszoknak a grappa, a skótoknak a whisky, vagy a franciáknak  a  konyak.

A pálinka az nemzeti kincsünk, valódi hungarikum és szeretnénk, ha a magyar gyümölcsből készült ital elterjedjen és nagyobb megbecsülést kapjon.

- Az a cél, hogy a magyar pálinka világmárka legyen, úgy, mint a tokaji aszu – mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, majd hozzátette, ehhez megvan a megfelelő tudás, szorgalom, innovációs készség és alapanyag, amely itt készül hazánkban. Ehhez nagyon erős marketingre is szükség van. Ezért is nagyon jó érzés látni, hogy itt most ennyien jelen vannak a rendezvényen.

A pálinkafőzés hagyomány és ennek újraélesztése nemzeti érdek, míg a verseny pedig a minőség garanciája. Amióta a pálinka hungarikum, és amióta ismételten lehet szabadon pálinkát főzni Magyarországon, most már arra van szükség, hogy az emberek a minőség irányába menjenek el – folytatta Jakab István, aki szerint nagyon fontos, hogy az emberek tudják azt a fantasztikus alapanyagot jó minőségben elkészíteni abból a gyümölcsből, ami itt megterem.

Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny legjobbjai:

- 14 terméket neveztünk, amiből 12 kapott érmet, ami nagyon jó – kezdte beszélgetésünket Szicsek János, a Szicsek Kft. tulajdonosa, akinek feketeribizliből készült pálinkája nyerte el az ország „Legjobb pálinkája“ díjat. János 34 éve foglalkozik pálinkafőzéssel, aki nagyon boldog és büszke volt a díjátadó után.

  • Magyarország legjobb pálinkája – 2014: Szicsek Pálinkafőzde Kft. - Feketeribizli
  • Champion  - almatermésűek kategóriában: Zsindelyes - Jonagold alma pálinka
  • Champion - csonthéjas gyümölcsök: Gyulai Pálinka Manufaktúra - Szilvapálinka
  • Champion - bogyós gyümölcsök: Szicsek Pálinkafőzde – Feketeribizli Pálinka
  • Champion – szőlőből készült pálinkák : 1 Csepp Pálinka - Piros veltelini szőlő pálinka
  • Champion – törkölyből készült pálinkák: Zedon - Villányi törkölypálinka
  • Champion – vadgyümölcsből készült pálinkák: Schiszler Pálinkafőzde - Madárberkenye
  • Magyarország 2014. évi legeredményesebb bérfőzetője/magánfőzője: Dr. Gyenesei István
  • Magyarország 2014. évi legeredményesebb pálinkafőzdéje I.: Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft.
  • Magyarország 2014. évi legeredményesebb pálinkafőzdéje II.: Harmatrázó Pálinkaház
  • Magyarország 2014. évi legeredményesebb pálinkafőzdéje III.: Szicsek Pálinkafőzde Kft.

A verseny győztesei egy másik Hungarikum, a Herendi Porcelánmanufaktúra által készített díjakat vehették át Béli Géza Versenyigazgatótól és Mihályi Lászlótól, a Pálinka Nemzeti Tanács elnökétől.

Forrás: www.promenad.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum