A legjobb pálinkák mustrája újra Miskolcon

2015. 02. 19., csütörtök

Március 1-jén, vasárnap ismét a gasztronómiáé a főszerep Miskolcon: a tavalyi nagy siker után újra pálinkamustrát és pogácsasütő versenyt tartanak a Városházán. A program részleteit szerdán ismertették a szervezők.

A polgármesteri hivatal Díszterme előtt megtartott sajtótájékoztatón elhangzott: a program célja a kulturált pálinkafogyasztás népszerűsítése. A tavaly nagy sikert aratott, idén második alkalommal megrendezendő mustrát és versenyt a Bükki Pálinka Lovagrend és Miskolc önkormányzata hirdette meg.

palinkamustra_sajtaj_150218_ja_10.jpg

Fotó: Juhász Ákos

A lovagrend nagymestere ismertette a mustrára jelentkezés részleteit. Orosz Jánostól megtudtuk, a versenyre fél liter pálinkával vagy főzettel lehet jelentkezni, a regisztráció során fel kell tüntetni a termelő nevét, a pálinka fajtáját és évjáratát, valamint az érlelés, ágyazás módját. Fontos, hogy jelentkezni a mustra előtti nap, tehát szombat este 6 óráig lehet a polgármesteri hivatalban. A nevezési díj egy pálinka esetén 500, a 2. és 3. mintánál 300 forint, a negyediknél pedig ingyenes.

palinka3.jpg

A nagymester ismertette a zsűrizés menetét is, majd kiemelte: a tárgyjutalommal és oklevéllel elismert pálinkák készítői számára igazi rangot jelent a mustrán való részvétel és a díjazás.

 

Sömjéni Éva a pogácsasütő verseny részleteibe avatta be a sajtó képviselőit. A pálinkalovag kiemelte, a különböző pogácsákat, sörkifliket, sós süteményeket egészen a verseny napján délig várják – így frissen sütve kerülhetnek a zsűri asztalára a finomságok, melyekből egy- másfél kilogrammal, vagy 30 darabbal lehet nevezni.

A mustra és verseny megnyitó ünnepségét március 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor tartják. Kulturális műsorok is tarkítják a mustra programját. A pálinkás butellákról tart például előadást Veress László, a Herman Ottó Múzeum nyugalmazott igazgatója, Rokker Zsolti pedig egy „pálinka-stand-uppal” készül.

Forrás: www.minap.hu

Témakörök:

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum