Részletek a Vas Megyei Pálinkaversenyről

2015. 06. 02., kedd
Még lehet nevezni, igaz, már nem sokáig! Részletek a hajtás után.

A VI. Vas Megyei - Nyílt - Pálinka- és Párlatversenyt a Vas Megyei Pálinkaverseny Egyesület szervezi, az értékelést pedig a 21 tagú bíráló bizottság végzi, akik először 20 pontos rendszer szerint egyéni bírálatot készítenek, majd konszenzusos vélemény kialakításával döntenek a helyezettekről. A versenyben résztvevő nedűk a beérkezéstől a kóstolás befejezéséig teljes anonimitást élveznek. A nevezők további információkat Süveges Gábortól kaphatnak a 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 24. címen személyesen vagy a 94/501-010-es telefonszámon.

A versenyigazgató Bikfalvi Istvánné dr., vegyészmérnök, mérnök-biológus szakmérnök, a Műszaki Egyetemi doktora és a Pálinka Lovagrend rendes tagja lesz. A bírálat minden esetben a Versenyszabályzatban rögzítettek alapján történik, amit a NAV Vas Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságon tekinthető meg, de kérésre, postai vagy elektronikus úton is eljuttatnak az indulni szándékozóknak.

A részvétel feltételei:

Nevezni a 2008. évi LXXIII. számú pálinkatörvényben pálinkának minősülő készítményekkel, illetőleg a Jövedéki adóról és a jövedéki termékek különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény szerinti párlatokkal, a versenyszabályzatban megadott szortiment szerint, kilenc kategóriában lehet:

Ágyas pálinkák

Alma termésű pálinkák

Bogyó termésű pálinkák

Csonthéjas termésű pálinkák 

Szőlőpálinkák

Törkölypálinkák

Vad termésű pálinkák 

Likőrfélék

Egyéb pálinkafajták

A nevezési lap a NAV Vas Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságán, valamint a Vas Megyei bérfőzést végző szeszfőzdékben vehető át, de kérésre elektronikus úton is igényelhető. A nevezési lap, valamint a fontos tudnivalók a verseny hivatalos honlapján a www.vasmegyeipalinkaverseny.hu oldalon elérhetők.

A versenyen indulóknak pálinka- vagy párlatfajtánként 1 liter versenypálinkát - kétszer 0,5 literes palackban - kell eljuttatniuk a NAV Vas Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság címére: 9700. Szombathely, Széll Kálmán u. 24. címre. Egy versenyző tetszőleges számú pálinkával, párlattal indulhat, viszont a pálinkák eredetét igazolni kell!

Beküldési határidő: 2015. június 2. (kedd) 24:00 A beküldési határidő után nem fogadunk el mintákat! A nevezési díj 1000, forint/fő

A nyilvános érzékszervi zsűrizés 2015. június 05-én 14:00 órakor a Szombathely, Széll Kálmán u. 24. címen lesz.

Eredményhirdetések:

Bér- és Magánfőzők tekintetében:
2015. június 20., szombat 16,00 óra
Helyszín: V. Buti Pálinka Fesztivál, Vönöck

Kereskedelmi főzdék tekintetében:
2015. július 11., szombat 16,00 óra
Helyszín: V. Birkás Pálinka Fesztivál, Győrvár

Mindkét helyszínen a szakmai nap és a pálinkafesztivál keretében kerül sor a díjazottak kihirdetésére és elismerésére. A versenyre benevezett pálinkák, párlatok minősítése: Champion, azaz a verseny legjobb pálinkája, párlata lesz.

Ezen terméket megőrzendő „kincsként” elhelyezik a NAV Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság Igazgatói vitrinébe a 2015. év versenyéhez kötődően:
- Vas Megye Legjobb Pálinkája, párlata.
- Arany-, ezüst-, bronzérem.
- NAV különdíj

A bírálatra benyújtandó mintákat az alábbi megjelöléssel kell szerepeltetni:

- a résztvevő neve és címe
- a minta pontos fajta megnevezése (gyümölcspálinka/törkölypálinka/ágyaspálinka-párlat vagy likőr)
- évjárat
- alkoholtartalom
- a terméket előállító szeszfőzde megnevezése
- származási bizonyítvány száma
- magánfőző esetén előállítási nyilatkozat

Forrás: www.nyugat.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum