Turisztikai szálláshelyfejlesztés valósult meg a tuzséri pálinkafőzdében

2015. 07. 27., hétfő

Ötvenmillió forintos beruházásból, uniós és hazai támogatással szálláshelyeket alakított ki tuzséri pálinkafőző telephelyén a Gyümölcspárlat Bt., a beruházást Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár adta át.

Az államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, a kormány fontos feladata, hogy a hátrányos helyzetű térségekben élők számára megteremtse a lehetőséget a munkavállalásra és a megélhetésre, ennek elősegítésére a kabinet a szabad vállalkozási zónák létrehozásáról döntött.

Az ezzel kapcsolatos uniós pályázatok már megjelentek, a 10 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás kifejezetten a szabad vállalkozási zónákban működő vállalkozások számára áll rendelkezésre - mondta Czomba Sándor.

Az államtitkár kitért arra, néhány hét alatt annyi igény érkezett, hogy valószínűleg további 10 milliárd forinttal megemelik a keretösszeget.

Kiemelte, hogy e pályázatoknál a támogatási intenzitás akár hetven százalék is lehet, vagyis ilyen arányú segítséget is kaphatnak a vállalkozások a fejlesztésükhöz.

Komáromi János, a Gyümölcspárlat Bt. ügyvezető igazgatója elmondta, a tuzséri telephelyen a pálinkafőzde mellett már korábban felépült egy kóstolóház, a mostani pályázat keretében szálláshelyeket alakítottak ki. A telephelyen a magyar állam és az Európai Unió 30 millió forintos támogatásával öt darab többszemélyes, teljesen felszerelt faház épült fel, a turisták pihenését szauna és dézsás fürdő, valamint tiszai vízitúrázási lehetőség is segíti.

Magyarországon csak itt, Tuzséron van pálinkafőzde mellett kialakított szálláshely - mondta az ügyvezető, hozzátéve, a pálinkaturizmus megismertetése és elfogadtatása mellett az idelátogató családoknak is igyekeznek többnapos programot ajánlani.

A nyilvános cégadatok szerint a Gyümölcspárlat Bt. tavaly 96 millió forintos nettó árbevételt és csaknem 28 millió forint mérleg szerinti eredményt realizált.

A társaság által gyártott pálinkák eddig kétszer, 2012 és 2015-ben nyerték el az ország legjobb pálinkája címet.

(MTI)

Forrás: www.kormany.hu


Jooble

Exkluzív üvegtermékek

 

 

Elektromos fűtőpatronok

 

 

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
(+36 30) 932-9396 Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(+36 70) 946-9600 Szabó Ferenc / telephelyvezető
(+36 30) 522-1099 Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum