Kínából is neveztek párlatot a pálinkaversenyre

2016. 01. 05., kedd
Lassan elérkezik a Quintessence (VII.) Pálinkaverseny nevezési határideje, január 8. A szervezők idén is számos újítással készülnek az immár kétnaposra bővült januári rendezvényre.

    Az Ongai Kulturális Egyesület (OKE) által szervezett pálinkaverseny mára a Kárpát-medence legnagyobb és legrangosabb pálinkás megmérettetésévé nőtte ki magát. A versenyre az utóbbi két évben több mint 1000 versenyminta érkezett határon innen és túlról. A szervezők számára külön büszkeség és megtiszteltetés, hogy idén először átlépve Európa határait, Kínából is neveztek párlatokat.

Az idén 28 fős, nemzetközi zsűri vesz részt a bírálatokban – ismertette Takács László, az OKE elnöke. A versenyigazgató hozzátette, több újítást is terveznek idén, melyek közül van, amelyik érinti a bírálókat is, hiszen bevezetik az úgynevezett „száraz próbát”. Ennek a lényege a kiürült pohár vizsgálta, mely eddig még sehol sem volt része a bírálatoknak.

palinka_verseny_ill.jpg

– Ez is azt a célt szolgálja, hogy minél többféle szempont vizsgálata alapján, a lehető legtöbb szűrőn megtalálva a konszenzust dőljenek el a helyezések. Minden minta minimum hat döntnökön „megy keresztül” a bírálatok alatt, és ha nincs köztük konszenzus, ez a szám a végső döntésig akár tízre is emelkedhet – fűzte hozzá Takács László.

Ugyancsak új elemként a verseny díjátadóján, gálájának második napján szakmai előadásokat is szerveznek, melyen a cefrézéstől kezdve az adózásig sok területről hallhatnak majd előadásokat a résztvevők.

A pálinkaverseny fővédnöke Kövér László, Magyarország Országgyűlésének elnöke.

A versenyről:

Nevezési határidő:
január 8. 16:00

Nyilvános zsűrizés:
január 14−16.

Eredményhirdetés:
január 23.

Részletes információk, nevezési feltételek, nevezési lap:

http://quintessence-palinka.hu/hu/

http://www.okeonga.hu/

Forrás: www.minap.hu

 


Jooble

Exkluzív üvegtermékek

 

 

Elektromos fűtőpatronok

 

 

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Tel: (+36 30) 522-1099 / (+36 30) 932-9396
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum