Pálinkák mérték össze erejüket Ongán

2016. 01. 22., péntek

Száraz próbát is tartottak kuriózumként a hetedik alkalommal megrendezett ongai pálinkaversenyen, a legjobb italok készítői ma vehetik át jutalmukat, a Quintessence Pálinkaverseny fővédnökségét ezúttal Kövér László, az Országgyűlés elnöke vállalta fel - közölték a szervezők az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett, hetedik alkalommal megrendezett pálinkaversenyre rekordszámú nevezés érkezett,  Magyarországon eddig még soha egyetlen egy pálinka és párlat megmérettetésre sem neveztek 1132 mintával.

A pálinkákat, párlatokat magyar, osztrák és román szakértők bírálták el, újdonság volt az úgynevezett „száraz próba", a kiürült pohár vizsgálata, amely eddig még sehol nem volt része a bírálatoknak. Ez is azt a célt szolgálta, hogy minél többféle szempont vizsgálata alapján, a lehető legtöbb szűrőn megtalálva dőljenek el a helyezések.

A zsűri döntése alapján arany oklevelet 125, ezüst oklevelet 276  míg bronz oklevelet 305 pálinka és párlat kapott, míg 45 pálinkát nagyaranyéremmel díjaztak.

A nagyaranyérmes pálinkák közül a társadalmi zsűri tagjai pénteken este választják ki a közönségdíjas pálinkát, Kövér László a pálinkaverseny fővédnöke megnyitóját követően.

 

Forrás: www.elelmiszer.hu

(forrás: MTI)
 

Pálinka Világkupa 2015 Gyula

Exkluzív üvegtermékek

 

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Tel: (+36 30) 522-1099 / (+36 30) 932-9396
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum