Birsből készül az Év pálinkája

2016. 02. 10., szerda

Az ország kereskedelmi főzdéi idén is elkészítették közös pálinkaházasításukat, amelybe az Év pálinkája 2016 versenyen kiválasztott tíz legjobb birspálinka kerül.

Lezárult a pálinkafőző szakma szimbolikus összefogását jelképező Év pálinkája 2016 verseny. A zsűri döntése alapján ezúttal a Márton és Lányai, a Zimek, a Nobilis, a Cruxx, a Békés, a Gyulai, a Csalló, a Schiszler, a Tokaj Spirit, és a Spiritus Primus pálinkafőzdék tételei kerülnek az Év Pálinkájába.

 

 

 

A versenyen a tételek kiválasztása a nemzetközi szabványoknak megfelelő húsz pontos rendszerben történt. A szakértők vakkóstolás során választották ki a házasítás gerincét adó párlatot, majd a többi tétel hozzáadásával díszítették. A pályázatra januárig lehetett jelentkezni és mintákat beküldeni. A kész termék több hónapos pihenés után sorszámozott díszüvegben kerül kereskedelmi forgalomba.

 

 

 

Magyarország pálinkafőzdéi 2011 óta készítik el az Év pálinkáját, igazodva a Budapesti Pálinkafesztivál gyümölcs tematikájához. A cél az adott év gyümölcsének és a belőle készülő pálinkák sokszínűségének bemutatása. Magyarországon négy birsfajta közismert, a legelterjedtebbek a Bereczki és a Konstantinápolyi.

 

Forrás: www.turizmusonline.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum