Ennél megyeibb már nem lehet egy pálinka!

2016. 04. 27., szerda

A XVII. Gyulai Pálinkafesztiválon bejelentették: az Árpád Pálinka nyerte az idei Békés Megye Pálinkája díjat. Szerda délelőtt a békéscsabai Művész Kávéházban mutatkozott be újságírók előtt is a győztes termék.

Úgy érzem, tavaly sikerült hagyományt teremtenünk – kezdte Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke. – Egyrészt szakmai zsűri választja ki a megye pálinkáját, másrészt ezt interaktív sajtótájékoztatón mutatják be. (Az interaktív ebben az esetben kóstolást és/vagy szaglást jelent.) Az elnök fontosnak tartja a pálinka népszerűsítését, és ez a megmérettetés kiváló terep erre.

Békés megye pálinkája, zalai mihály, Nagy Árpád, árpád pálinka, békés megye pálinkája, Békéscsaba, 20160420
Zalai Miháy, Nagy Árpád és Békés Megye Pálinkája (galéria)

Három főzde 14 tétele jelentkezett a versenyre, melyek közül tíz is komoly esélyekkel pályázott a díjra. Ez az eredmény egyértelműen bizonyítja, hogy a megyében kiváló minőségű italok készülnek.

A következő megmérettetésig az Árpád Pálinka levotica pálinkájáé a virtuális vándorserleg: a megyei önkormányzat ebben az egy évben tőlük vásárol ajándékozási céllal és a megye hetvenöt települési önkormányzatát is arra kérik, hogy ne távoli vidékek borait, hanem ezt a terméket ajándékozzák partnereiknek, vendégeiknek.

Nagy Árpád elmondta: főzdéjük családi manufaktúra. Édesanyja felel a palackozásért, édesapja a gyümölcsért, felesége a turizmusért, nővére a marketingért, ő pedig a főzőmester. Büszke arra, hogy a versenyen pálinkájuk 20-ból 20 pontot gyűjtött – egy cseppet sem osztotta meg a zsűrit.

A lepotica szerb szó magyarul gyönyörűséget jelent. A lepotica szilva korai termésű, nagy szemű (35-40 grammos), hamvas, magvaváló fajta. Az ebből a gyümölcsből készült pálinkán érezni a szilvavirág édes, ánizsos-vaníliás illatát, ettől is más, mint bármelyik másik szilvapálinka.

A fákat, melyek terméséből a díjnyertes pálinka készült, 14-15 évvel ezelőtt ültette a családja: ők szüretelik, ők dolgozzák fel, ők erjesztik és palackozzák. Ha fogyasztóra is Békésben talál, akkor elmondható, hogy ennél a pálinkánál megyeibbet már nem tudnának produkálni.

árpád pálinka, árpád pálinka, Békéscsaba, 20160420
Árpád Pálinka (galéria)

Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy számukra ez a győzelem „édes teher”, megpróbálnak megfelelni ennek a díjnak. Megkérdeztük arról is, mi a véleménye Görgényi Ernő polgármester a pálinkafesztivál megnyitóján elhangzott gondolatáról, mely szerint a pálinka a ’90-es években még a füstös kocsmák itala volt – hogyan lett mára az egyik legnemesebb ital? Azt válaszolta, húsz éve egészen mások voltak a technikai feltételek és mások voltak az igények is. Mára mindkettő sokat fejlődött és folyamatosan sok pénzt fektetnek ebbe a területbe. Nyolc-tíz olyan prémiumpálinka is található Magyarországon, mely minőségében a világon bárhol megállja a helyét – ez alól az Árpád Pálinka sem kivétel.

Forrás: www.hir6.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum