Kevesebb termés volt tavaly ősszel, de minőségi lehet a végeredmény

2017. 01. 17., kedd

Kőszeg - Alasz László nagy reményeket fűz Kőszeg legújabb, hagyományteremtő ötletéhez: a kőszegi pálinkához. A helyi borász szerint jó párlatot csak jó alap-anyagból lehet készíteni. A tavalyi termésből minőségi italokat vár a szakember.

A tél általában a pihenést hozza a mezőgazdaságból élők számára, ilyenkor a gazdák is inkább fejben tervezik a tavaszi szezonkezdet feladatait. Ez a mondás azonban inkább a közhelyek tárházát erősíti, hiszen tennivaló van bőven a nagyobb hidegekben is. Így van ez a szőlészekkel, borászokkal is, ők sem a hordók mellett melegítik magukat, a felkészülés már megkezdődött a tavaszra, még ha nem is mindig a tőkék mellett.

- A tavalyi időjárás bizony nem kedvezett a borászoknak, elég a kőszegi szőlőt ért jégverésre, fagyásokra gondolni. A megmaradt termést viszont már feldolgoztuk, most a közös gondolkodáson van a hangsúly - kezdte az egyik kőszegi borász. Alasz Lászlót arról kérdeztük, télen mivel foglalkoznak a szőlősgazdák, mit dolgoznak a pincékben?

- A tavalyi termést természetesen már lefejtettük, most egy kicsit fejben dolgozunk - mondta nevetve a kőszegi szakember. A munka minőségi része van soron a pincékben, amikor a friss fejtéseket kóstolgatják a szakemberek, dolgoznak az új bor minőségén. - Nem csak a saját termésünkön gondolkodunk, ilyenkor összeülnek a borászok, egymás nedűit is megkóstolva beszélgetünk, javítjuk a borainkat, megosztjuk a tapasztalatokat - mondta.

Alasz László szerint ilyenkor kevésbé a szőlőben, inkább a hordók vagy a terített asztal mellett folyik a borászok munkája
Fotó: Unger Tamás

- Ezeken a beszélgetéseken aztán van egy egészen friss témánk, mégpedig a kőszegi pálinka minap „feldobott” ötlete - mondta Alasz László. Kiemelte: a legfontosabb ebben a kérdésben, hogy jó pálinkát is csak jó alap-anyagból lehet készíteni, erre viszont - tekintettel a jó borokra - Kőszegnek minden esélye megvan.

- A környéken kétféle pálinkát főzünk, főzetünk: borseprőből és törkölyből - tette hozzá. Utóbbit tartja igazán jellemzőnek a kőszegi vidéken. Elmondta: a sárgamuskotály és a sauvignon blanc szőlőfajták illata a törkölyben is visszaköszön, ezért a szőlőszemeket nem préselik szárazra, hagyva bennük némi erőt a törkölypálinkához is. - Amióta borászkodunk, azóta foglalkozunk a pálinkával, előtte voltak gyümölcsöseink, némi párlat azok terméséből is készült - mondta a borász. Napjainkban leginkább saját használatra főzet, alkalmanként 90 liter alatt, 50 fokos pálinkát.

- Érdekesnek tartom kollégáimmal együtt is ezt a kőszegi ötletet a helyi pálinka felélesztésére, az ehhez használt edény képét éppen a Vas Népében láttam. Várom az ebben készülő főzet eredményét is - mondta Alasz László. Hozzátette: a kőszegi pálinka támogatandó elképzelés, várhatóan némi mintával ő is hozzájárul e hagyomány kialakításához.

- Addig azonban továbbra is a boroshordók közelében tevékenykedünk, elmondhatom, a kevés szőlőtermés ellenére is jó bort várok az idén. A fehérborok esetében nagyon jó minőséget, de úgy vélem, nem lesz panaszuk a vörösborokat szeretőknek sem - mondta a kőszegi borász. Hangoztatta: a tavasszal kezdődő borversenyeken magasra tették a lécet a kőszegi borászok, reményei szerint nem fognak szégyenkezni termékeikkel az országos megmérettetéseken sem.

 

Turbók Attila

Forrás: www.vaol.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum