Gyermelyi Pálinka Est beszámoló

2017. 04. 03., hétfő
Eltelt egy év, és ahogy tavaly, úgy ebben az esztendőben is összegyűltek Gyermelyen a pálinkakedvelők és azok a pálinkakészítők, akik elhozták féltett kincsüket, hogy arról szakértői véleményt, bírálatot és elismerést kapjanak. Az előző időszak természetesen nem múlt el változások és fejlődés nélkül. Időközben megalakult a Magyar Magánfőzők Pálinka Egyesülete, amelynek elnökévé éppen az itteni verseny főszervezőjét, Nagy Attilát választották meg. Így egyesületünk, továbbá a Gyermelyért Faluvédő Egyesület, és Gyermely Község Önkormányzata együttes támogatásával immár egy méreteiben is jelentős rendezvény jöhetett létre. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a megmérettetésre jelölt 118 ital.
 
A zsűri is bővült a megnövekedett tételszám miatt, így az értékelést 3 bizottság végezte. Vezetője ezúttal is Balogh Krisztián pálinkamester, a szári Czetis Ház tulajdonosa volt, tagjai pedig Nagygyörgy László pálinka szakértő, a Wessling Kutatóintézet munkatársa, illetve jómagam: Muth József, a Muth Pince pincemestere, pálinkabíráló. A  bizottságok munkáját további két-két fő segítette, akikkel konszenzust kialakítva hozták meg a döntést. Ebből a komoly munkából Gyermely község polgármester asszonya, Kókai Rita is kivette a részét. Az eredményhirdetés előtt szakmai fórum is zajlott, melyet Ugrics Attila, a NAV munkatársa tartott, igen komoly érdeklődés mellett. A Pálinka Est rangját szintén emelte a fővédnökként jelen lévő Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke, és dr. Völner Pál országgyűlési képviselő. A zsúfolásig megtelt aulában az esemény fénypontjaként a díjak kiosztása következett, melyet a szervezők a Gyermelyi Dalárda és a bátai Badra Hastánccsoport előadásaival színesítettek.
 
A zsűri ezúttal is szigorú, de következetes volt, így 18 arany, 31 ezüst, és 25 bronz elismerés született. A legjobbak közül további különdíjak is kiosztásra kerültek. A Gyermely Legfinomabb Pálinkája címet Fülöp Tamás Irsai Olivér szőlő pálinkája, a Gyermelyi Pálinka Est Legfinomabb Pálinkája címet Koblencz János sárgabarack pálinkája, a szakmai zsűri Champion-díját Göldner Emil Presenta barrique szilva pálinkája kapta. Végül a nem régiben alakult, és itt első ízben bemutatkozó Magyar Magánfőzők Pálinka Egyesület Vándordíja került átadásra, melyet a Muth Pince cserszegi fűszeres törkölypálinkájának ítéltek oda.
 
Az est jó hangulatához az is hozzájárult, hogy az egyesület elnökségi tagjai bemutatták a megjelenteknek egy-egy díjnyertes italukat, így kóstolhattunk Nagy Attilától gyermelyi meggy és arató körte pálinkát, Németh Józseftől szegedi málna pálinkát, a bátai Muth Pincétől pedig éppen a különdíjas cserszegi fűszeres törkölypálinkát. Szükség is volt ezekre a finom italokra a disznótoros vacsora elfogyasztásához. A folytatásban éjszakába nyúló beszélgetés, poharazgatás következett, amely során tovább erősödött a pálinkakészítők közti barátság, hiszen éppen ez a lényege az ilyen pálinkás esteknek.
 
Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki anyagilag, vagy éppen munkájával hozzájárult az est sikeréhez, és biztosak vagyunk abban, hogy jövőre ismét találkozunk itt, e dombokkal ölelt településen, Gyermelyen.
 
Muth József pálinkabíráló
Muth Pince, Báta
 
 

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum