Ágyaspálinkát és fesztivált a magyarnak

2017. 05. 29., hétfő
Könnyűzenei koncertek és neves dj-k is várják az érdeklődőket a 12. alkalommal megrendezendő Ágyaspálinka Fesztiválon június 3-án és 4-én Újszilváson.
 
A Bolyhos Pálinkafőzde szervezésében megvalósuló fesztivál egyik kiemelkedő eseménye lesz a Republic zenekar koncertje június 3-án, szombaton.
 
Mások mellett fellép még Hevesi Tamás, Csepregi Éva, a Soulwawe, valamint a Kállay Saunders Band. A vasárnapi kínálatban az Alma együttes, Korda György és Balázs Klári, a New Level Empire és Rúzsa Magdi koncertje szerepel.
 
Mindkét napon az élő fellépések után neves dj-k szórakoztatják hajnalig a közönséget. A korábbi években megszokott helyi, illetve környékbeli kulturális műhelyek bemutatkozása mellett a Pálinka Lovagrend szokásos felvonulás is várja az érdeklődőket.
 
Bolyhos Zoltánt, a fesztivál ötletgazdája és rendezője elmondta, hogy az eddigi 11 fesztivál azt bizonyítja, hogy a pálinka ma is népszerű, és a fesztiválozókkal folytatott beszélgetések során egyértelműen kiderült, egyre több a hozzáértő, egyre többen ismerik el a pálinka presztízsét.
 
Forrás: www.sztarklikk.hu

Eseménynaptár

Pálinka Világkupa 2015 Gyula

Exkluzív üvegtermékek

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Tel: (+36 30) 522-1099 / (+36 30) 932-9396
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum