Elindult a nevezés a Brillante – 2018 Pálinka és Párlat Versenyre!

2018. 01. 16., kedd

2018. április 27. és 30. között, immáron tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvénye, az évről évre több ezer látogatót vonzó Gyulai Pálinkafesztivál.

 

A fesztivál keretein belül került meghirdetésre a Brillante – 2018 Pálinka és Párlat Verseny, amelyre hazai és külföldi bérfőzetők és magánfőzők párlatait, valamint magyarországi kereskedelmi főzdék pálinkáit várják a szervezők. A 2017-es verseny a vártnál is nagyobb elismerést hozott, mindösszesen 715 minta érkezett, így a Brillante hazánk második legnagyobb versenyévé lépett elő.

 

A versenyen indulóknak fajtánként minimum egy liter versenymintát, 2 palackban kell beküldeniük.

A minták beküldésének határideje 2018. március 25.

 

A versenyre beérkező párlatokat április 5-7. között szakértő zsűri bírálja Lovassy György  versenyigazgató vezetésével a békéscsabai Panoráma Étteremben. Minden mintát egyszerre 6 fő kóstol meg párhuzamosan, egymástól függetlenül.

A bírálat 20 pontos bírálati rendszerben történik, amely során külön pontozzák a benevezett párlat vagy pálinka tisztaságát, aromáját, szájérzetét, valamint utóérzetét.  

Mindemellett minden mintáról szöveges értékelést is készítenek, amelyet az eredményhirdetés követően 15 napon belül megkapnak a nevezők is.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre a 2018. április 27 és 30. között megrendezésre kerülő Gyulai Pálinkafesztiválon kerül sor a lehető legnagyobb országos és nemzetközi sajtónyilvánossággal.

 

A kiírt fődíjak:

·         Legjobb Kereskedelmi pálinka

·         Legjobb Kereskedelmi Főzde

·         Legjobb Magánfőzött Párlat

·         Legeredményesebb Magánfőző

·         Legjobb Bérfőzetett Párlat

·         Legeredményesebb Bérfőzető

·         Legeredményesebb Bérfőzde

 

Természetesen a fődíjak mellett champion, azaz kategória győzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak a szervezők.

 

A verseny tiszteletbeli fővédnökei:

V. Németh Zsolt – környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár

Győrffy Balázs – Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke (felkérés alatt)

A verseny tiszteletbeli védnöke:

Barabás Attila – Magyar Pálinka Lovagrend Egyesület elnöke

 

A versenyfelhívással kapcsolatos folyamatos információk a www.gyulaipalinkafesztival.hu oldalon érhetők el. 


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum