Beszámoló a IX. Gyermelyi Pálinka Est, pálinka és párlat minősítéséről

2018. 02. 16., péntek
Várakozáson felüli darabszámmal, közel 270 mintával vágtak bele szombaton 10 órakor a pálinkák és párlatok minősítésébe Gyermelyen. A minták az ország egész területéről érkeztek, sőt, volt néhány a Vajdaságból, és a Felvidékről is! Bátran kijelenthető tehát, hogy a pálinka köré szervezett program már nemzetközivé nőtte ki magát.
A szakmailag képzett zsűritagok öt asztalnál foglaltak helyet, és társadalmi tagok közreműködésével végezték a munkát. A minősítések folyamatos adminisztrációjának köszönhetően a  kategóriánkénti győztesek kiválasztására is menet közben került sor. A zsűrizésben részt vett a Magyar Magánfőzők Pálinka Egyesületének elnöksége is.  
A délután négy órai zárásra minden nevezett ital megkapta a szakmai stáb minősítését, következhet majd az oklevelek nyomtatása.
Február 24-én, szombaton, színvonalas műsorokkal, és  vacsorával egybekötött gálaesten kerül majd sor ezek, valamint az egyedileg készített pálinkás butellák átadására, ahová sok szeretettel várják az érdeklődőket a szervezők.
 
Részletes információk: www.gyermely.hu
 
Nagy Attila főszervező
 
 

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum