Főként pálinka készül a szilvából

2018. 10. 03., szerda

Olcsóbb alapanyagból készülhet idén a szilvapálinka, az átlagosnak mondható termésért ugyanis a tavalyinál jelentősen kevesebbet fizetnek a feldolgozók. A ­30-40 forintos kilónkénti ár, amivel több esetben is találkozhattak a gazdák, a termelési költséget sem fedezte. Ezért volt olyan eset, amikor a gazda úgy döntött, inkább a fán hagyja a termést vagy elajándékozza azt.

Nem volt kiemelkedően jó év a szilvatermést illetően, az átlagosnak mondható szezonban azonban így is mintegy 60-65 ezer tonna gyümölcsöt takaríthatnak be a gazdálkodók. Hunyadi István, a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (­Fruitveb) szakmai igazgatója lapunknak elmondta: a minőségre nem volt panasz, az időjárás nemcsak a szilva, hanem más gyümölcsök érésének is kedvezett.

Bár a szilvát már a nyár közepén elkezdik betakarítani, a termés jó része a késői érésű fajtacsoportba tartozik. Számottevő mennyiség tehát szeptembertől október közepéig kerül le az ültetvényekről. Hunyadi István szerint a nyár végi forróság kissé megviselte a szilvát, különösen azokat a területeket érintette érzékenyen a száraz meleg, ahol nincs lehetőség az öntözésre.

A kicsik nagy bánatára mind kevesebb lekvárt és szörpöt gyártanak az édes gyümölcsből
Fotó: MTI

Az árakkal kapcsolatban a szakmai igazgató elmondta: ebből a szempontból az előző szezon nagyon ­kedvezően alakult. Mivel a tavaszi időjárás hagyott némi nyomot a termésmennyiségen, ezért viszonylagos hiány alakult ki szilvából a piacon, így a felvásárlási árak is magasabbak voltak.

Az idén erre nem volt példa, szinte semmilyen időjárási tényező nem befolyásolta a mennyiségeket, így az árak is alacsonyabbak. Beszámolója szerint olyan mértékben csökkent idén a szilva értéke, hogy volt olyan termelő, aki nem is akarta leszedni a szilvát, hanem otthagyta a fákon vagy pedig elajándékozta a termést.

– Kilónként 30-40 forintos átvételi árakról is érkeztek hírek, ez az összeg azonban messze nem fedezi a termelők költségeit. Ebből a szempontból tehát nem alakult kedvezően a szezon – hangsúlyozta a szakember.

Az alacsony árak nemcsak a feldolgozóiparnak szánt termésnél jelentkeztek, a fogyasztói piacokon is olcsó gyümölccsel lehetett találkozni, a standokon nem volt ritka a 300 forint alatt, 200 forint környékén kínált gyümölcs.

Mint megtudtuk, a teljes hazai termésmennyiség mintegy 70 százalékát a feldolgozók, azon belül is főként a szeszipar vásárolja fel. A magyar szilvából tehát elsősorban pálinka készül.

Lekvár- és dzsemkészítésre viszonylag kevés alapanyag kerül, s bár lehet találkozni rostos szilvalével és püré is készül a gyümölcsből – amit aztán tovább hasznosít az élelmiszeripar –, ezek nem számottevő tételek, néhány ezer tonnás feldolgozást jelent. A fennmaradó rész – becslések szerint a termés alig egyharmada – a friss piacon fogy el.

– Nem vagyunk egy szilvafogyasztó ország, elég alacsony az egy főre jutó éves mennyiség, főleg ha összehasonlítjuk magunkat Franciaországgal, ahol nagy kultúrája van – mutatott rá a Fruitveb szakmai igazgatója.

Az étkezési piacon komoly marketingtevékenységre lenne szükség ahhoz, hogy a fogyasztás emelkedjen. Ezt ­követően lehet elgondolkodni azon – emelte ki Hunyadi István –, hogy intenzív technológiák bevezetésével növeljék a termelést. A szilva esetében nincs igazán intenzív ültetvény az országban.

Ahhoz azonban, hogy ez a helyzet változzon, komoly szaktudásbeli fejlődésre van szükség, emellett a termelők hozzáállásán is változtatni kellene. Számos gazdaságot ma kizárólag a támogatások tartanak életben; ha egy csapásra megvonnák a hozzájárulást, nagyon sokan bajba kerülnének.

– Az ipari igényeket a kevéssé korszerű ültetvények elégítik ki, ahol a gazdálkodó – részben az alacsony átvételi árak miatt – nem fordít kellő munkát és pénzt az ültetvény gondozására.

Holott, ha tényleges ipari célültetvények létesülnének, ez a tevékenység is jövedelmezőbb lehetne – mondta a szakmai igazgató. Majd hozzátette: a feldolgozókkal pedig le kellene ülniük az ágazat szereplőinek, és megbeszélni, hogy mire van igényük.

A szakember szerint ugyanis van még tere a szilvafeldolgozás növelésének az országban.

 

Forrás: www.magyaridok.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum