Megalakult a Magyar Magánfőzők Pálinka Lovagrendje

2018. 12. 12., szerda

„Amikor a Jóisten megteremtette a gyümölcsfákat, akkor már Zákányszéken le volt főzve ötven liter.” Nemcsak beszéltek róla, meg is szentelték a pálinkákat.

A Zákányszéki Szentháromság Templomban már harmadik alkalommal végeztek pálinkaszentelést. Ez az év azonban más volt, mint az eddigi szertartásokon megszokott, ugyanis a szertartás mellett a Magyar Magánfőzők Pálinka Egyesületének lovagavatása is a ceremónia része volt. A szentmisét Dr. Janes Zoltán zákányszéki és Joó Balázs mórahalmi plébánosok mutatták be.

Az istentisztelet után következett a lovagok avatása és fogadalomtétele, amelyet Orosz János a Bükki Pálinka Lovagrend Nagymestere vezényelt le. A Magyar Magánfőzők Pálinka Egyesülete 2016-ban alakult azzal a céllal, hogy fejlesszék  a magánfőzést, népszerűsítsék a házi pálinkát és a kulturált italfogyasztást.

A Csongrád megyei kistelepülésen hagyomány a pálinkalovagok avatása, ezúttal hét főzőmester vehette át a címet: Németh József, Némethné Kovács Terézia, Muth József, Nagy Attila,  Szabó Ferenc Ignác, Magyar László és Dankó Géza Gábor. Velük alakult meg a Magyar Magánfőzők Pálinka Lovagrendje.

A Bükki Pálinka Lovagrenden kívül tiszteletét tette a Jászsági Pálinka Lovagrend, a Zentai Szent Miklós Pálinka Lovagrend és az Erdélyi Pálinka Lovagrend is. Jelenleg a Kárpát-medencében összesen kilenc, illetve ebből belföldön összesen hat lovagrend védi a pálinka szentségét.

 

Forrás: www.homokihirek.hu és www.hirtv.hu

 


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum