Egyre népszerűbb az otthoni pálinkafőzés

2019. 01. 30., szerda

Jól fogytak a házi főzőberendezések, miközben a bérfőzdék nyolcmillió liter párlatot készítettek

Százával vásárolták tavaly az otthoni pálinkafőzéshez szükséges berendezéseket az érdeklődők, így az elmúlt években már majdnem 24 ezer üstöt vettek nyilvántartásba a helyhatóságok. Szép számmal akadtak persze olyanok is, akik a gyümölcscefrét ugyan saját maguk készítették el, de a főzést szakemberre bízták: az ország bérfőzdéi az elmúlt évben több mint nyolcmillió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő párlatot állítottak elő. A különféle pálinkafőzési adatok arra utalnak, hogy egyáltalán nem csökken idehaza az érdeklődés a tömény ital iránt.

Számottevő igény mutatkozik idehaza a házi pálinkára – erre a következtetésre lehet jutni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) lapunk kérdései nyomán összeállított kimutatásából. Az adatsorból először is az derül ki, hogy tavaly is sokan döntöttek úgy: pálinkafőző berendezést vásárolnak maguknak, hogy saját otthonukban készíthessenek tömény italt. Ez ügyben fontos tudnivaló, hogy az üstöket egy jó ideje be kell jelenteni az önkormányzatnak.

A helyhatóságok adatainak összesítése után a NAV azt közölte: tavaly nagyjából 2500 főzőberendezést vettek nyilvántartásba az országban. A legtöbb üstöt Borsodban regisztrálták, olyannyira, hogy az északkeleti megyében vásárolták tavaly az országos mennyiség közel egyötödét. Pest megyében, Szabolcsban és Veszprém megyében is nagy kereslet volt a készülékek iránt.

Jó, ha minden érdeklődő tudja, hogy 2016 óta úgynevezett párlatadójegyet kell vásárol­niuk azoknak, akik otthon szeretnének pálinkát készíteni. Az egy liter előállítását lehetővé tevő jegyért hétszáz forintot kell fizetni, a jegyet a pálinkafőzés előtt kell beszerezni. Tavaly – áll a NAV kimutatásában – 115 ezer jegy talált gazdára, vagyis az otthoni pálinkafőzésből származó állami bevétel nyolcvanmillió forint körül mozgott. A mennyiség – és ezzel az adóbevétel – nagyjából megegyezik a korábbi években rögzített értékekkel.

Az otthon főzött pálinka kapcsán azt még érdemes megjegyezni, hogy a szabályok megtartását nem a NAV, hanem a helyi önkormányzatok ellenőrzik. Az ugyanakkor továbbra is az állami adóhatóság feladata, hogy megakadályozza az olyan párlatok forgalomba kerülését, amelyeket otthon állítottak elő – a házi főzésű pálinka ugyanis csak saját használatra szolgálhat. A pénzügyőrök emiatt a piacokon és a vendéglátóhelyeken rendszeres ellenőrzéseket tartanak, ugyanakkor akadt már példa arra is, hogy valaki újságban vagy az interneten hirdette meg a maga készítette tömény italt, s emiatt bukott le.

Az adóhivatal kimutatásból az is kiderül, hogy tavaly sokan csak a gyümölcscefre elkészítéséig jutottak el, a főzést már inkább szakemberre bízták. Mint a NAV-tól megtudtuk, az elmúlt évben valamivel több mint félezer hivatásos bérfőzde működött az országban, s akadt is tennivalójuk az egységeknek. A mögöttünk hagyott esztendőben ugyanis nagyjából 8,3 millió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő párlatot készítettek el ügyfeleiknek a főzdék. A tavalyi adat egyébként nem tér el érdemben a korábbi időszakban rögzített számoktól. Fontos szempont, hogy a bérfőzdékben nemcsak a szakmai személyzet közreműködésének ellenértékét kell kifizetni, hanem a szeszadót is.

Forrás: www.magyaridok.hu


Jooble

Exkluzív üvegtermékek

 

 

Elektromos fűtőpatronok

 

 

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Tel: (+36 30) 522-1099 / (+36 30) 932-9396
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum