Huszonnégy gyártó több mint száz terméke a Gyulai Pálinkafesztiválon

2019. 02. 22., péntek

Huszonnégy gyártó több mint száz terméke mutatkozik be az április 12. és 14. között zajló 20. Gyulai Pálinkafesztiválon, amelyen számos ismert előadó is koncertet ad – hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján csütörtökön Gyulán.

Görgényi Ernő, a város polgármestere a város egyik legnagyobb rendezvényének nevezte a pálinkafesztivált, amelyre több tízezer vendéget várnak. Az eddigi látogatottság bizonyítja, hogy jó kezdeményezés volt annak idején Lovász Sándor ötletgazda részéről a fesztivál – hangsúlyozta a város vezetője, hozzátéve, hogy innovációinak köszönhetően „fénykorát éli” a fesztivál.


Bora Imre, a fesztivál igazgatója kiemelte, hogy a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényén 24 pálinka gyártójának több száz termékével ismerkedhetnek meg a látogatók. A programok közül kiemelte a lovagrendek felvonulását a 100 Éves Cukrászdától a Várkertig.


Szilva a konyhában címmel exkluzív programot is szerveznek a közeli Almásy-kastélyban, amelynek során bemutatják az ételek és a pálinka kapcsolatát. A látogatók számára mesterszakácsok által készített receptfüzet készül, amely bemutatja, hogyan érdemes a különböző ételeket pálinkával ízesíteni.


A 2018-ban először palackozott Kárpát-medencei Nemzeti Összetartozás Pálinkájának az alapanyaga idén a szilva lesz – hangzott el a sajtótájékoztatón, amelyen emlékeztettek, hogy az ital az anyaországon belüli pálinkákból és a határon túli párlatokból készül (Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Drávaköz, Muravidék). A különleges párlatot megszentelik, majd sorszámozott, félliteres palackokba töltik, és a Kárpát-medencei magyarságért sokat tevők kapják meg ajándékként.


A fesztivál kísérőrendezvénye lesz a Brillante – 2019 Pálinka és Párlat Verseny, amelyen a kereskedelmi főzdék, a bérfőzetők és a magánfőzők versenyében hirdetnek eredményeket. A megmérettetésre tavaly 850 minta érkezett.


A fesztiválon fellép a 20 éves Magna Cum Laude, az Ismerős Arcok, Rúzsa Magdi, a TNT, Fenyő Miklós, a Bagossy Brothers Company és még sokan mások. A családokat játékos kvízműsorral, játszóházzal, vidámparkkal is várják a szervezők.

Forrás: www.magyarnemzet.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum