Kívül-belül pálinkával fertőtlenítenek a székelyek, butykossal mászkálnak az emberek az utcán

2020. 03. 20., péntek
„Egyre többen járkálnak pálinkás üveggel a zsebükben az utcán. Mivel az alkohol fertőtlenít, kézfertőtlenítőnek használják a házi szilva- és körtepálinkát, amiből mifelénk bőven van„ – mesélte a a Ripostnak egy helybéli nő. 
 
„Ha az utcán jár az ember mostanában, akkor gyakran lát olyat, hogy a zsebből előhúzott üvegből egyet kortyolnak, utána meg tesznek egy cseppet a kezükre is fertőtlenítés gyanánt” – ecsetelte a székely szisztémát a bennfentes.
 
„Két néni ment előttem a járdán, Udvarhelyen. Egyik kivett egy vizes palackot a táskájából és mindkettőjük kezére locsolt. Először azt gondoltam magamban, hogy ennek nem sok értelme van, mert a víz szappan nélkül nem hatásos,
 
de aztán megcsapott a pálinka szaga és rájöttem, hogy mivel kenték be a kezüket"
 
– osztotta meg friss élményét egy másik szemtanú.
 
„Az én uram nagyon félhet a vírustól, mert egy nap háromszor kell újratölteni neki az üveget”– ezt egy  Juliska néni nevű székely asszony árulta el a lapnak.
 
„Ami 60 fok alatt van, az nem is pálinka, az likőr. Likőrt pedig nem csinál az uram – tette hozzá.
 
Ami azt illeti, a Románia vírustérképe szerint Székelyföld szívében, Hargita megyében még nincs koronavírusos fertőzött.
 
Forrás: www.168ora.hu
Témakörök:

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum