Kiderült, napi hány liter pálinka készül Magyarországon
2020. 05. 20., szerda
A korábbi évekhez képest tavaly kevesebb pálinkát főztek a gazdák, a megrendelők cefréjéből az ország bérfőzdéi, de az előállított mennyiség – ötvenfokos párlattal számolva – így is megközelítette a 8,5 millió litert. Azt még nem tudni, hogy az idei vírusjárvány befolyásolja-e a pálinkafőzési kedvet, a gazdaságvédelmi intézkedések mindenesetre a főzdéken is segítenek.
A bérfőzdék forgalma némileg csökkent tavaly, a hivatásos párlatkészítők ezzel együtt sem zártak feltétlenül rossz évet. A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a Magyar Nemzet kérdésére azt közölte, hogy az elmúlt esztendőben a gazdák, a megrendelők cefréjéből a főzdék majdnem 8,5 millió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő mennyiségű párlatot állítottak elő.
Az adat nagyjából egymillió literrel maradt el a 2018-ban és félmillióval a 2017-ben főzött országos mennyiségtől.
Az érdeklődés töretlen, a pálinka mindenkinek kell – fogalmazott a Magyar Nemzetnek egy beregi főzdetulajdonos, amikor az utóbbi idők forgalmáról kérdeztük. Mint a vállalkozótól megtudták, a koronavírus-járvány nem apasztotta el a keresletet a tömény ital iránt. A tulajdonos végül megemlítette, hogy a vállalkozásnak igen jól jött a járulékkedvezmény. A gazdaságvédő kormányzati intézkedések átmenetileg – négy hónapig – a főzdék alkalmazottai után is csökkentették a járulékot és elengedték a munkaadók által fizetendő szociális hozzájárulási adót.
Az elmúlt években az országban rendre 550 körül mozgott a főzdék száma, és az idei esztendő elején is 553 telephely várta a gazdák cefréjét.
A szolgáltatás különleges jellege lehet az oka annak, hogy a hatósági érdeklődés is töretlennek nevezhető a főzdék tevékenysége iránt.
Mint az adóhivataltól a lap megtudta, tavaly megközelítőleg háromezer ellenőrzést végeztek a bérfőzdéknél a NAV megyei igazgatóságainak munkatársai.
A vizsgálatok között akadtak előre eltervezett, de váratlan akciók is. A hatósági revíziók összesen 350 esetben tártak fel jogsértést. Legtöbbször az okozta a gondot, hogy a vállalkozások nem vezették megfelelően nyilvántartásaikat. Előfordult azonban az is, hogy a fináncok olyan alkoholterméket találtak a főzdében, amely nem szerepelt a nyilvántartásban. Néhány alkalommal pedig azt állapították meg az ellenőrök, hogy az üzemben a szeszmérő gép megkerülésével vették ki a párlatot a rendszerből.
Forrás: www.origo.hu
Témakörök:
Eseménynaptár
Pálinkafőzés webshop