Egyre többféle pálinkát készítenek a magyarok

2021. 02. 15., hétfő
Egyre többféle pálinkát készítenek a magyarok, a pálinkamestereket ugyanis már évek óta képzik – írja az Infostart.
 
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete már évek óta indít pálinkamester-képzést. A képzési programot a piaci elvárások alapján állították össze,
 
A HALLGATÓK ELMÉLETET ÉS GYAKORLATOT EGYARÁNT TANULNAK. 
 
A képzés két éve alatt nemcsak a pálinkakészítés tudományát, hanem olyan kereskedelmi ismereteket is kapnak a hallgatók, amelyek jól jöhetnek majd, amennyiben saját vállalkozást indítanak –  ismertette Kun Szilárd, a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének egyetemi docense. 
 
A docens szerint a képzésen sok olyan ember vesz részt, aki már magánfőzőként is tevékenykedett. Hozzátette: szerencsésebb lenne, ha a magánfőzés, a bérfőzés és a kereskedelmi főzés jobban elkülönülne egymástól.
 
A piacról beszélve elmondta, hogy ott részben a hagyományos pálinkák dominálnak, de időről időre újdonságok is megjelennek.
 
Azt kell mondanom, hogy vannak olyan, különleges gyümölcsből készült pálinkák, amelyek megosztóak – fejtette ki.
 
Kitért továbbá arra is, hogy a pálinkák árát az is meghatározza, hogy mennyibe kerül beszerezni az alapanyagot. „Lassan nem lehet embert találni arra, hogy szedje le a határban a csipkebogyót"– példálózott. 

 

Forrás: www.index.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum