Csaknem húsz főzde mutatkozik be a Gyulai Pálinkafesztiválon

2022. 09. 01., csütörtök

Szeptember 15. és 17. között rendezik meg a 22. Gyulai Pálinkafesztivált, amelyen csaknem húsz pálinkafőzde és számos újdonság várja az érdeklődőket.

Varga-Bora Tímea főszervező a rendezvény keddi, beharangozó sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy ez a rendezvény volt az első, amely 23 éve felvállalta a magyar pálinka népszerűsítését. Mára a fesztivál oda nőtte ki magát, hogy csaknem az ország összes kereskedelmi főzdéje jelen van több száz pálinkával, és szinte már meghirdetés előtt betelnek a vezetett pálinkakóstolók – mondta.

Mivel a hatféle főzde egy-egy termékét szakértő segítségével körbejáró kóstolókra máris elfogytak a helyek, lehetőséget adtak arra, hogy a főzdék is tartsanak bemutatókat előre meghirdetett időpontokban standjaiknál – tette hozzá.

Idén az alma a kiemelt pálinkafajta, ebből készül a nemzeti összetartozás pálinkája is, amelyhez párlatokkal járult hozzá a Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Drávaköz és a Muravidék is. Szombaton Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke áldja meg az összetartozás pálinkáját, amely egyedi sorszámmal ellátott, névre szóló Herendi Porcelán butéliákba kerül – emelte ki a főszervező.

Varga-Bora Tímea kifejtette, idén sem csak a pálinkára, hanem a pálinka és a gasztronómia kapcsolatára helyezték a hangsúlyt. Újdonság, hogy két külön belépődíjas mesterkurzust hirdettek: pénteken Gulyás Csaba bartender ad elő, szombaton pedig Fabulya Attila okleveles pálinkabíráló az éppen 185 éves szivar szó nyomába ered előadásán, amelyen hatféle párlatot is kóstolhatnak az érdeklődők.

A Gazda és pálinka a konyhában elnevezésű pénteki látványfőzésen és kóstolón Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács vezetésével a pálinkavilág ismert szereplői az agrárszakma szakembereivel készítenek közösen a magyar vidék szezonális alapanyagaiból és almapálinkából készült ételeket négy blokkban.

Pálinka ízutazás címmel Segal Viktor, a magyar szakácsválogatott egykori csapatkapitánya és Fabulya Attila mutatja be az ételek és az almapálinka találkozását szombaton.

Ugyancsak újdonság, hogy idén a fesztivál keretében tartják szombaton a Békés Megyei Vadász- és Horgásznapot is. A megyei vadászkamara és a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége csapatai aznap vad- és halételeket főznek és kóstoltatnak, emellett vadászati térzenével, agárfuttatással, solymász- és vadhívó bemutatóval színesítik a rendezvényt. A két szervezet egy ingyenesen megtekinthető trófea- és preparátum-kiállítással is készül – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Varga-Bora Tímea elmondta, hogy pénteken hirdetik ki a Brillante-2022 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny eredményét, amelyre idén 990 minta érkezett. Mint hozzátette, külön kategóriában ismét megmérethették magukat a kereskedelmi főzdék is.

A további programokról szólva elmondta, hogy a közfoglalkoztatási kiállításon 11 önkormányzat mutatja be a közfoglalkoztatási programban előállított kézműves termékeit, szombaton pedig mobilizált kormányablak ügyfélszolgálat és a kormányhivatal családbarát egészségfejlesztési programja is várja a fesztivál látogatóit.

 

A szokásoknak megfelelően idén is lesznek koncertek: fellép Demjén Ferenc, Szikora Róbert és az R-GO, a Karthago, a TNT, a Hooligans és a gyegyószentmiklósi 4S Street zenekar – jegyezte meg a főszervező.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, Gyulán az állandó turisztikai attrakciók mellett hangsúlyt fektetnek az úgynevezett nagyeseményekre is, ilyen a pálinkafesztivál is, amely a város egyik legnagyobb szórakoztató és gasztronómiai rendezvénye.

A pálinkafogyasztás Gyulán közel 300 éves tradíció, ugyanis báró Harruckern János György 1731-ben alapította a régió első pálinkafőzdéjét a várban.

A háromnapos fesztivál belépődíjas, de valamennyi napon belépőjegy nélkül is látogatható adott időszakokban. A részletes programkínálat a www.gyulaipalinkafesztival.hu oldalon tekinthető meg.

Forrás: www.agroforum.hu


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
(+36 30) 932-9396 Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(+36 70) 946-9600 Szabó Ferenc / telephelyvezető
(+36 30) 522-1099 Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum