Pálinkafőzés otthon: megéri-e?

2010. 02. 22., hétfő

A Fidesz választási ígéretei közt szerepel, hogy hatalomra kerülésük esetén, lehetővé tennék az őstermelőknek, hogy otthon főzzenek pálinkát. Komárom-Esztergom megyében azonban elcsodálkoztak ezen a szakemberek.

A pálinka – hivatalos meghatározása szerint – erjesztett gyümölcsből készülő, lepárolt szeszes ital. Gyakorlatilag bármilyen növény terméséből készülhet. Csak azok a termékek nevezhetők pálinkának, amelyek Magyarországon termett gyümölcs és szőlő törkölyéből készülnek, százszázalékos gyümölcstartalmúak, vagyis finomszeszt és aromát nem tartalmaznak, ráadásul minimum 37,5 százalékos alkoholfokkal rendelkeznek.

Mindezt a Vám- és Pénzügyőrség munkatársaitól tudta meg a KEMMA.hu, ahol azt is elmondták, hogy már az 1800-as évek legelejétől kezdődően nem lehet pálinkát főzni otthon. Ez ugyanis állami monopólium, tehát csak engedéllyel végezhető, aminek szigorú szabályai vannak.

Például az egy Hlf meghatározása, ami a hektóliterfok rövidítése, s tartalmilag egy liter, százszázalékos töménységű szesznek felel meg. Ezután jelenleg 1380,50 forint adót kell fizetni. Tavaly csak 1255-öt. A különbség is jelzi, hogy ez komoly bevételt jelent az államnak, elengedése esetén sok milliárddal csökkenne a központi költségvetés bevételi oldala.

A portál megtudta még, hogy a megyében 16 engedéllyel rendelkező pálinkafőző van. Egyikük a Tatán működő Túri Tamás, aki az idén már a 17. éve foglalkozik ezzel. Ő részletesen elmondta, hogy a főzés folyamata a cefre beöntésével kezdődik a dupla falú vörösréz üstbe, ahol az alapanyag  nem tud leégni, mert általában kétszáz liternyi vízköpeny veszi körül a leggyakrabban használt 400 literes üstök esetén.

Ez alá gyújtanak be többnyire száraz cserfával vagy csertölggyel, s a cefrét forráspontig hevítik. A gőz egy páracsövön át jut a hűtőbe, ahol lecsapódik, s így jön létre az alszesz, amiből kiszűrik a szennyeződéseket, majd átszivattyúzzák a finomító üstbe, ahol megismétlődik a korábbi folyamat azzal a különbséggel, hogy leválasztják róla a veszélyes anyagokat tartalmazó előpárlatot, amit házilag nem lehet megoldani. Négyszáz liter cefre esetén átlagosan 5-6 óra a főzési idő.

Arra a kérdésre, hogy ha házaknál is lehetne főzni pálinkát, Túri Tamás meglepő választ adott. Úgy fogalmazott, hogy nem csak neki, de a többi profinak sem az lenne az elsődleges, hogy mennyivel csökkenne a forgalmuk, hanem sokkal inkább az, hogy ennek engedélyezése esetén hány helyen lesz robbanás, mérgezés, égési sérülés? Mert szerinte sem elégséges a viszonylag jónak tűnő berendezések megvásárlása, hiszen azok működtetéséhez komoly tanfolyamot is el kell végeznie annak, aki ezzel kíván foglalkozni. És akkor még sehol sincs a szakértelem, ami csak menet közben szerezhető meg.

Szerencsésebbnek tartaná, ha inkább a szeszadót törölnék el, mert akkor fele áron tudnák kifőzni a cefrét, s ez versenyképesebbé tenné a magyar pálinkákat más országok nemzeti italaival szemben.
 

Néhány Komárom-Esztergom megyei vonatkozású adat 
- pálinkafőzőink száma: 16
- befizetett adójuk: 204 millió
- illegálisan főzők száma: 17 fő
- lefoglalások száma: 19 eset
- leggyengébb pálinka: 28 fokos
- legerősebb pálinka: 89 fokos


Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely - felszámolás alatt: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Szabó Ferenc Ignác / ügyvezető
(Magyar László / alapító tulajdonos
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum