Koccinthatunk rá egyet
Jegyezd meg fiam: amiből lekvárt lehet főzni, abból lehet pálinkát is – így oktatta a székely a fiát, miközben az utolsó gyümölcsöt is felszedték a kertben.
Évszázadokig nem is ment kárba egyetlen szem szilva, szőlő vagy alma sem, a gazda szégyene lett volna, ha a munkája gyümölcsét, no meg a termőföld és a napfény ajándékát veszni hagyja. Termést a fán vagy a földön hagyni az elmúlt években lett szokás, mert olyan kevés pénzt adtak érte.
A gyümölcspárlat készítésében adott engedmények gesztusértékűek, s felnőttként kezelik az állampolgárokat. Tetszik vagy sem, az immár uniós védjegyet élvező magyar nemzeti ital, apálinka fel-felbukkan életünkben – az pedig már egyéni döntés és bölcsesség kérdése, hogy a zamatos gyümölcs palackba zárt „lelkét” önpusztító mámorként vagy kellő tisztelettel fogadott alkalomként éljük meg. A spanyolok például törvényben rögzítik, hogy a bor a nemzeti kultúrájuk alkotója, a szőlőműveléstől a fogyasztásig identitásuk része. Irigylésre és követésre méltó ez a tisztelet, jó lenne hasonló rangra emelni a magyar italkülönlegességet.
Akik ezen fáradoznak, joggal aggódnak a minőségért, de ez az engedményezett mennyiség nem jelenhet meg a kereskedelemben, aki pacsmagol, maga kell, hogy megigya. A zugkiméréseket eddig is tiltották, ezután sem lesz másképp. A döntés előkészítése során az egyeztetésekben részt vett a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanácsa, a Pálinka Nemzeti Tanács, együtt kell őrködni a nívó fölött is.
(forrás: www.szon.hu)
