Pálinkára gyűlt a tömeg Győrváron
Első alkalommal rendezték meg a Birkás Pálinka-fesztivált Győrváron. A Vas és Zala megye határán fekvő települést elárasztották a vendégek autói és az eső sem ijesztette el a vendégeket.
A Hegyháton termő gyümölcsökből készülő pálinkát és a pálinkafőzés folyamatait alaposan körüljárták a nyugat.hu munkatársai. Korábbi írásunkatmindenkinek jó szívvel ajánljuk, akik szeretnek felhörpinteni egy-egy kupica jóféle pálinkát. Birkás Istvánnal, a Birkás Pálinka szülőatyjával is rendszeresen összefutunk vasi, vagy éppen fővárosi rendezvényeken, amint éppen pálinkát kínál kóstolásra. Ilyen volt például az Utazás Kiállítás, elit szombathelyi bálok, vagy éppen valamelyik nagyvásár a Múzeumfaluban. Vasi pálinka a fővárosi Utazás Kiállításon
A hétvégén első alkalommal rendeztek pálinka-fesztivált Győrváron és a településre rengeteg vendég érkezett. Mi szakadó esőben értünk a főút melletti fesztiválterületre és az első ránézésre teljesen üres volt. Az viszont már elgondolkodtató volt, hogy csak messze tudtunk leparkolni. Nem sokkal később kiderült az is, miért nem láttunk embereket. Két óriás sátor alatt több százan várták, hogy elálljon az eső. Aki esetleg fázott, az finom ételekkel és sokféle pálinkával melegíthette fel magát.
Különleges gyümölcspálinkák is kellették magukat
Délelőttől zajlottak a programok. Has-, népi- és moderntáncosok, színpadi produkciók, stand-up comedy, kötélugrók szórakoztatták az egybegyűlteket és természetesen zenei produkciók is voltak. Késő délután a pálinka lovagrend tagjai is felvonultak és kihirdették a pálinka verseny eredményét. (Később közöljük.) A gyerekeket foglalkoztató-sátor, íjászat várta, míg a felnőttek a helyi termékek kirakodóvásárán nézhettek körül és szerezhettek be ízletes csemegéket, vagy kézműves termékeket.
Lelkes pálinkakóstolók
A rendezvény sikerére való tekintettel jövőre is számíthatunk a pálinka-fesztiválra, amelynek nem titkolt célja a minőségi gyümölcspálinkák megismertetése a nagyközönséggel. A rendezvényen a fináncok is szerepet kaptak, a pálinkák zsűrizésében is részt vettek. Képgalériánk a délutáni órákban készült, víztől csepegő objektívvel.
A pálinka lovagrend tagjai beszélgetnek - jobbról a második Birkás István, a házigazda Forrás: www.nyugat.hu