Tojásra pálinka, avagy továbbra sem érdemes kijózanodni
Tojásra pálinka: megint „utószezon” volt egy hétvégényire Siófokon, a tojásfesztivál után egy hónappal pálinkafesztiválra verték föl a sátrakat a víztorony tövében.
El is kélt a lélekmelegítő, igaz, akadt, aki a forraltborosnál állt sorban és nyilván nem tévedésből. Négyszáz forint volt két cent pálinka átlagára a standoknál, persze az áfonya, meg a berkenye ötszázötvenet, a vadkörte meg már hatszázat kóstált. Hozzáértő mondta az egyik sátor árnyékában, hogy az egész országban nincs annyi berkenye meg vadkörte, amennyi ilyen pálinkát főznek újabban, mert ezeket állítólag jobban el lehet adni manapság, mint a hagyományost, a szilvát, cseresznyét. Ki tudja, mindenesetre a legtöbbet éppen szilváért meg körtéért kérték a siófoki víztorony tövében, hétszáz jó magyar forintot – igaz, a hatvan fokosért...
Sült malac, sült gesztenye, kecske- és juhsajt, kürcsi őskalács, Gangsta Zolee, Lagzi Lajcsi; mi szem-szájnak ingere. A „búcsúsokat” is beengedték, az egyik árus előtt egy nagymama azt mobilozta haza: „Nórikám, nem kell a gyereknek egy szép sapka?”
Jól termő gyümölcsfa nélkül sose lesz pálinka, tudtuk meg Cseresznyés Tibor előadásából, aki a pálinkafőzés rejtelmeibe próbálta beavatni a népet – nyilván mióta adómentes nemzeti ital lett, minden sarok cefrétől illatozik. Az ám, a cefre: a főzőmester szerint negyven százalék a jó alapanyag (de nem ám a lehullott, rohadt gyümölcs, hanem az érett, tiszta), negyven százalék a jó főzőüst és csak húsz százalék a tudás, ennyi a pálinkafőzés titka.
Vagyis: aki eddig nem próbálta, nosza. Ahogyan Geszti Péter mondta a nyáron a siófoki Coke Clubon a Pálinka sunrise című nótájuk mondanivalóját összefoglalva: „Kelet-Európában nem érdemes kijózanodni.” Forrás: www.sonline.hu
