Pálinkafesztivál: toros találkozó a téren
A disznóvágások és a toros ételek ízeit és hangulatát csempészi a szegedi belvárosba csütörtöktől négy napon keresztül a Tisza Expo csapata, akik március 1. és 4. között immár harmadik alkalommal szervezik meg a Toros Pálinkafesztivált a Széchenyi téren.
A 2010-ben útjára indított rendezvény a korábbi években igen nagy népszerűséget vívott ki magának a szegediek, így várhatóan az idén is jócskán lesz eszem-iszom, dínomdánom a téren.
40 kiállító hozza el a hagyományos ízeket A hagyományosan téli disznóvágások szinte elképzelhetetlenek pálinkakóstolás nélkül, így akik március elseje és negyedike között kilátogatnak a Széchenyi térre a hagyományos ételek mellett a kiváló magyar pálinkákat is kóstolhatnak a fesztiválon. A csütörtökön kezdődő rendezvényen több mint 40 kiállító kínálja majd a vidéki Magyarország hagyományos ízeit. A kiállítók között lesznek házias hús- és füstöltárut előállító őstermelők, kistermelők és élelmiszeripari kisvállalkozások, a tradicionális pálinkakülönlegességek gyártói és forgalmazói, bortermelők, valamint a hagyományos disznótoros ételeket felvonultató vendéglátósok.
Torkoskodással indul a fesztivál A nyitónapon, a „torkoskodó csütörtökön” a térre kitelepülő vendéglátó egységek déltől féláron kínálják majd a pecsenyés tálakat, a délután 5 órai megnyitót követően pedig Wolf Kati lép fel a Széchenyi téren. Pénteken, a „disznóságok és a pálinka különlegességek napján” 15 órától pálinkaversenyt rendeznek, este pedig Roy & Ádám Trió szórakoztatja az érdeklődőket.
Pálinkakóstoló is lesz a böllérversenyen A négynapos programsorozat fénypontjának idén is a szombat kora reggel kezdődő böllérversen ígérkezik: eddig 12 csapat – munkahelyi közösségek, baráti társaságok – nevezett a megmérettetésre. Azt, hogy melyik csapat bizonyult a legügyesebbnek és melyik pálinka lett a legízletesebb, délután 5 órakor hirdetik ki, majd este a Kerekes Band húzza a talpalávalót. A vasárnap a családok számára nyújt különleges szórakozást. a szervezők káposztafőző versenyre invitálják a szegedieket és környékbelieket. A színpadon egész nap gyerekeknek szóló műsorokat lehet majd látni. Délután 6 órától pedig beindul a mulatozás: a MC Hawer & Tekknő lép a színpadra. A négynapos rendezvény házigazdája az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is Sági Szilárd gasztrokibic lesz, aki szórakoztató performance-ai mellett a fesztivállátogatóknak gasztrotippeket is ad.
Forrás: www.szeged.hu