Bora Imre: A pálinka hungaricum és nemzeti kincs!

2020. 03. 02., hétfő

Gyula, a pálinka fővárosa. Innen indult útjára hazánk első és máig népszerű pálinkafesztiválja, amelyhez kapcsolódóan szintén úttörőként elindult egy pálinka- és párlatverseny is. A város és a Fesztivál mindig élen járt küldetéstudatával: a fiatalos lendület állandó innovációval párosul. A Gyulai Pálinkafesztivál szervezőivel és egy állandó kiállítóval beszélgettünk.

„A pálinka Gyula városából indult hódító útjára 21 évvel ezelőtt." – idézi a kezdeteket Bora Imre, a Gyulai Pálinkafesztivál szervezője, a Bora Ital-nagykereskedelmi Kft. tulajdonosa.
Méltán mondhatjuk, hogy Gyula a pálinka fővárosa, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a népszerű gyümölcspárlat igazi hungaricummá vált és ma már nemzeti kincsnek nevezzük.
 
"Szeretnénk elérni, hogy aki a fesztiválon megfordul, jöjjön vissza máskor is, akár a fesztiválon kívüli időszakban. Próbálunk minden évben előrukkolni valamivel, amivel érdekesebbé, színesebbé tesszük a programjainkat. Idén ilyen lesz például az országban egyedülálló Pálinka Show, amely tulajdonképpen egy különleges mustra, ahol a pálinkafőzdék jelentős része képviselni fogja magát.
Ez mind a szakma mind a közönség számára újdonság, új színfolt." 
 
"Nem csak, mint fesztiváligazgató tekintek az új rendezvényre pozitívan, hanem mint ital-nagykereskedelemmel foglalkozó cég tulajdonosaként is."
Fontos, számomra, hogy új partnereket ismerhessek meg, illetve rálátásom legyen a hazai pálinkák és párlatok évről évre megújuló kínálatára – mutat rá az elkötelezett szervező.
 
A Gyulai Pálinkafesztiválon először megrendezésre kerülő Pálinka Show Magyarország új, egyedülálló és nemzetközi tapasztalatok alapján felépített eseménye. Egy rendezvény, amely lehetőséget teremt arra, hogy a pálinkás szakma meghatározó képviselői találkozzanak a piac kereskedelmi oldalán elhelyezkedő szereplőkkel.
 
„A hagyományokhoz híven ez egy könnyűzenei fesztivál, melynek szerves része a pálinkaverseny." – határozza meg kérésünkre a rendezvényt dióhéjban Adamik Anikó pálinkaszakértő, a Gyulai Pálinkafesztivál szervezője.
 
„Utóbbiban történt a legnagyobb változás: a bér- és magánfőzők számára meghagytuk ugyanis a versenyt, de a kereskedelmi a főzdék felé új programmal nyitottunk, amely egy rendhagyó koncepció alapján felépülő rendezvény. Itt is lesz bírálat, de nem hirdetünk győztest, szöveges értékelést adunk a termékekről. A látogatók belépőjegyük ellenében szabadon kóstolhatnak, korlátlan mennyiségben." Mi a fogyasztók véleményére leszünk kíváncsiak, akik különböző kategóriákban adhatják le szavazataikat.
 
"A pálinkák ily módon közvetlenül találkoznak a fogyasztókkal."
Természetesen várjuk a szakemberek látogatását is, ugyanis szeretnénk piacot építeni, kereskedelmi kapcsolatokat létrehozni a kereskedelmi főzdék számára.
"Részükre szakmai napot is szervezünk, amelyre várjuk az ágazat képviselőit és döntéshozóit."
 
A kiállításon megtalálható pálinkák és párlatok egy előzetes teszten értékelést szereznek majd egy szakértő bírálói csapattól.
 
A bírálók hazánk legjobb pálinka szakértői, a gasztronómia világának jeles képviselői és újságírók. Az értékelés segíthet eligazodni a fogyasztóknak a termékek között. A kiállítók között megtalálhatók lesznek Magyarország legjobb pálinkafőzdéi, valamint a programot színesíti a külföldről érkező párlatok világa is. A szabad kóstoló alkalmával a látogatók ízelítőt nyerhetnek a hazai pálinka és „kraft spiritek" teljes kínálatából, jól bevált kedvenceket kóstolhatnak, de nyithatnak az újdonságok iránt is. A termékek tematikus standon kerülnek majd bemutatásra, amelyet interaktív érzékszervi pihenő pontok tarkítanak.
 
A Pálinka Show minden látogatója „kap egy kóstolópoharat és a rendezvényhez kapcsolódó Pálinka Kalauzt, amelyben információkat talál a megjelent pálinkafőzdékről, a kiállított pálinkákról, párlatokról és kraft spiritekről. A Pálinka Kalauz nem csak eligazodási forrásként lesz jelen a Látogató kezében, hanem saját tapasztalatait is lejegyzetelheti az általa emlékezetesnek ítélt tételekről." – ígéri a show kiadványa.
 
„Mint kiállító, a kezdetektől fogva részt veszünk a fesztiválon és szinte minden alkalommal versenyeztettük is a termékeinket." – tekint a múltba Nagy Árpád, az Árpád Pálinka tulajdonosa.
Egy pálinkafesztivál emblematikusan a szervezők kezében egy olyan innováció kell, hogy legyen, amely a minőségi értékek mellett történő állandó megújulást jelenti minden évben.
"A Fesztivál egyik legnagyobb előnye, hogy egy-egy látogató nemcsak régiós, hanem országos szinten is meg tudja kóstolni a termékeket." – emeli ki.

 

„Civilben is szeretek kijárni ide, jó kis szakmai túra, mert módunk van arra, hogy egymás újdonságait, innovációit is meg tudjuk kóstolni." – mutat rá a szakmai előnyökre Nagy Árpád.
Mint kereskedelmi főzde, nagyon örülök ennek a lehetőségnek, hogy magasabb színvonalon tudjuk termékeinket bemutatni. – jelenti ki az Árpád Pálinka tulajdonosa.
 
Az ígéretes Show teljes rálátást kíván biztosítani a hazai pálinkapiacra, teret ad az újhullámos termékeknek, összeköti a fogyasztót a termelőkkel. A Pálinka Show küldetésének tekinti továbbá, hogy segítse, kiemelje a kereskedelmi célú pálinkafőzdék munkáját. A szervezők célja, hogy a kereskedelmi pálinkafőzdék termékeit méltón reprezentálják a piac számára.
 
Kapcsolódási pontként kívánnak jelen lenni a termelő, a fogyasztó és a kereskedelmi élet szereplői között, ily módon a fogyasztók, a termelők, valamint a kereskedelem döntéshozói egy kötetlen kóstolással egybekötött szakmai eszmecserével közelebb kerülhetnek egymáshoz, de legfőképp a pálinkák világához.
 
Kérdésünkre a Fesztivál sikerének kulcsaként Adamik Anikó a rendezés minőségét, az innovációt és a programtartalmat jelöli meg.
 
„Nagy érdeklődésre számítok idén, örülnék, ha mindenki úgy menne haza, hogy jövőre is jön, hiszen a szakmai és zenei programokon keresztül kikapcsolódott, tanult, és nagyobb rálátása lett a pálinkák világára."
 
Juhász Tamás cikke
Forrás: www.origo.hu

Eseménynaptár

2020-09-17 - 2020-09-19
2020-10-15 - 2020-10-18

Jooble

Exkluzív üvegtermékek

 

 

Elektromos fűtőpatronok

 

 

Kapcsolat

Kontur Bt. / Pálinka divízió
Székhely:   1164 Bp. Simongát u. 43.Telephely: 1164 Bp. Vidámvásár u. 143.
Tel: (+36 30) 522-1099 / (+36 30) 932-9396
Email: info@palinkafozes.com
Impresszum